Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Felnőttkori ADHD

Felnőttkori ADHD

Egy laikus számára kissé félreérthető a "felnőttkori" jelző, révén, hogy pervazív fejlődési zavarról van szó (egész életutat végigkísérő jelenség). Lásd az "ADHD" menüpontnál. Tehát nem felnőttkorban kialakult, hanem csupán felnőttkorban felismert ADHD-ról van szó.

Folyamatos szakmai vita van arról, hogy vajon a technológia robbanásszerű fejlődésével egyre több a hiperaktív gyerek, vagy csupán a jelenség felismerése és széles körben elterjedése révén több-e a diagnózis. Egy biztos: egyre több az ADHD-s.

A 80-as 90-es években sokkal kevésbé voltak elterjedve a pervazív és tanulási zavarok. Számos akkoriban aktív pedagógus nem hallott soha tanulási zavarokról (diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia), ADHD-ról. Számos pedagógus hitte, hogy megfelelő fegyelmezési módszerrel mindenféle tanulási és iskolai probléma leküzdhető. Pláne az elmaradottabb régiókban.

A szocializmusban a mentális problémák koncepciója, és az ezzel való foglalkozás teljesen más volt a köztudatban. Sajnos ennek utóhatásaként (vagy ezzel párhuzamosan) most is sokszor találkozni olyan gondolkodásmóddal, hogy "mentális problémái a gyenge embernek vannak", vagy "pszichológushoz csak a hülyék járnak", vagy a "bolondok háza" terminus a pszichiátriát jelölve.

Én személy szerint egyetemi tanulmányaim alatt hallottam először ezen jelenségekről. Pedig visszagondolva, néhány iskolatársam szinte biztosan kapott volna diagnózist.

Emiatt beszélünk "felnőttkori ADHD"-ról. az ADHD menüpontban említésre került, hogy van, akire tankönyvszerően jellemzőek az ADHD leírások, tünetlisták, van, akire csak néhány tünet. Ahogyan Marko Ferek a Hiperaktív álmodozók című könyvében beszámol róla: a felnőttkorban felismert jelenség katarzisélményt nyújt. Hiszen az addigi élet egy teljesen új megvilágításba kerül. Minden, amiben a személy korábban hitt, az teljesen más értelmezést nyer. Ez azért fontos, mert a legtöbb pervazív fejlődési zavarban szenvedő gyermek és felnőtt kikontrasztol a társas környezetéből. Ezzel együtt jár a "kakukktojás-érzés", a másság megtapasztalása. Sajnos sok esetben ez okot ad a bántalmazásra, gúnyolódásra, megalázásra. 

Számos ADHD-s felnőttkorára rengeteg "másság" érzést tapasztal meg. Köszönhetően az eltérő gondolkodás és viselkedésmódnak. Ez igaz mind a pozitív, mind a negatív kontraszt-élményekre: hiszen az ADHD-nak előnyei is vannak. Vannak, akik dicsekszenek az ADHD-val, az ADHD-s gyermekükkel.

Bizonyos szakemberek a felnőttkoti ADHD-t maradványtünetként kezelik, azt az értelemzést keltve: az ADHD kinőhető. Tény és való, hogy a megjelenési formája és manifesztációja más. Illetve attól, hogy az egyén alkalmazkodni próbál a környezetéhez maga a jelenség még nem tűnik el: jellemző lehet a gyakori helyzetváltoztatási kényszer (munkahelyváltás, karrierváltás, szakmaváltás, lakóhelyváltás) annak ellenére, hogy külső szemmel "nem indokolt". Megfigyelhető a felgyorsult, kapkodó életritmus, az impulzív döntések, az adrenalin-hajhászás, a kontrollal szemben érzett dac, a fokozott szociális érzékenység. Függőségek (akár viselkedéses, akár szerfüggőségek) iránti fokozottabb hajlam.

Az ADHD-s felnőttek gyakran küzdenek az alábbi problémákkal, kihívásokkal:

- időmenedzsment-időérzék

- egyszerre sok inger / teendő rendszerezése, priorizálása

- fokozott érzékenység, és nehezebben kezelhető érzelmi reakíció megbántás, elutasítás esetén

- túlzott érdeklődésből, lelkesedésből adódó problémák

- problémák, dolgok más szempontú megközelítése, aminek révén a környzet számára értetlennek tűnhet

- feladatok befejezése

- munka, család, magánélet, társas kapcsolatok, hobby optimális menedzselése